Az utolsó kemcsi :)

Ahogy mi szoktuk mondani  " kipipálva "  Még igazából el sem hiszem. Ha Isten is úgy akarja többet nem kapok ilyen kis harcoló alakulatokat ( mint ,ahogy egyik sors társ mondta ) sem vénásan sem orálisan. Emlékszem , mikor apával az első után kijöttünk, annyit mondtam már csak 5 van. És lement az az 5 is. Annak üzenem , aki még elötte áll, nem olyan szörnyű, mint ahogy beállítják. A tudat állapot nem mindegy ,amilyennel fogadjuk a helyzetet.

Nagyon hamar elmentek a 3 hetek. Nekem voltak "elveim " .Pl hogy lehetőleg nem várom meg , míg omlik az immurendszer. Amikor nem is kértek vérvételt, akkor is mentem, mert tudni akartam, hogy állok. Nekem ezek a csodaszerek nagyon levitték a fehér vérsejtem. 20 vérvételes papírt számoltam eddig a 6 kemo alatt. Mert ha gáz volt azonnal injekció . Sikerült megúsznom eddig a kritikus helyzetet. Valószinű a  vénámon gobleinezni lehet, de idővel összeforr :) Másik elvem, ha engedik ha nem és tömöm a vitamint. Amit én jónak találok. Nem hagyom , hogy nyomják belém 4 hónapig a felmérgesített harcoló alakulatokat, mellette meg semmi ellentámadást ne indítsak az immunrendszer védelmében. Sokan ezt tették, és elég szép kis kórságokat szedtek össze pár hónap alatt.

Én is voltam néha rossz passzban hazudnék ha pár perc erejéig nem lankadt volna a kedvem, miután nem volt olyan porcikám ami valamilyen módon ne sajgott volna. De belegondoltam, hogy sokkal jobban is fájhatna, lehetnék elkülönítőbe a kórházban...stb és máris nem éreztem olyan nagyon rosszul magam. Ha mégis , akkor tudtam hogy csak pár nap és kivirul a napocska felettem is.

Van 1-2 dolog amit  piros kezelés óta nem bírok megenni, még minidg émelyeg a gyomrom ha ránézek, pedig  vagyis csak 1 szer néztem szemet a porcelánnal . De aki már kapott pirosat, tudja miért mondom.

Sokat segített a gyengébb napokon az, hogy apa teljesen levette a terhet a vállamról és ha kellett napokig tudtam feküdni. Bevallom, nem is voltam képes másra. De ez nagy segítség volt, hogy a háztartást is és a gyerekeket is rendezte, és a  nagyszülők is rengeteg támogatást adtak.

A másik nagy segítségem a tudat, elme kordában tartása. Ezt imával, mantrával tudtam elérni, amire a lelki tanítom mutatott utat. Bevallom, nem voltam nagy templomba járó, imádkozó emberke, de rájöttem, hogy tényleg segít ha megnyílok az Úr felé. Kezdettől fogva elfogadtam , megértettem, alázattal viseltem a kapottakat. És idővel rájöttem , hogy az ima képes az elmét háttérbe szórítani, és a lelket támogatni. Ugye az elménk nyaggat minden felesleges aggodalommal. És most láttam meg az igazi erejét. Az utóbbi pár hétben elhanyagoltam az imát. Talán a fájdalom, a fáradtság, a kicsit belefáradás az egészbe, a sűrű december ( télapó, dupla gyerek szülinap, karácsonyi készülődés, félelem nehogy elkapjak valami vírust mellyel mehetek elzárkába stb ....és azt vettem észre hogy kezdek kifordulni magamból. Türelmetlen voltam  a gyerekekkel, aptyával, jöttek a lüke gondolatok a " betegséggel " kapcsolatban...és nem voltam jól annyira mint az elején. Megint elkezdtem az ima erejét használni aktív elmém ellen és nagyon bejött . Kezdek lenyugodni , jól érezni magam a bőrőmben. Az Úr Látja, hogy szánok rá időt, mikor már mehetnék aludni is, áldozatot hozok, hogy őt szolgáljam és ismét magához húz, segít. Erősíti a lelkem  ami szép lassan elnyomja elmém. Ezért mondtam, nem mindegy milyen tudatállapotban fogadja az ember a történteket. A hála és alázat nélkül pedig neki se álljunk.

Most van pár hetem erősíteni testem-lelkem. Január 27 én műtét, ha addig nem jön közbe semmi. És megszabadítanak attól ,ami az életemre tört....elvileg a feladatukat elvégezték :) 2 gyönyörűséget elláttak élelemmel 16-18 hónapig, amibe amúgy is megereszkedtek rendesen. Így legalább állambácsi pénzén csináltathatok olyant, amilyen még leánykoromban sem volt :)))))))))))))) szerintem ennek apa is örülni fog....idővel...